A HARMADIK ÉNEKKARI PRÓBA EGYKORI TANÍTVÁNYAINKKAL - KÉPGALÉRIA

Fotó: Sándor Péter

A MÁSODIK ÉNEKKARI ÉS ZENEKARI PRÓBA EGYKORI TANÍTVÁNYAINKKAL - KÉPGALÉRIA

2025. MÁJUS 3.  


AZ ELSŐ ÉNEKKARI ÉS ZENEKARI PRÓBA EGYKORI TANÍTVÁNYAINKKAL - KÉPGALÉRIA

2025. ÁPRILIS 26.

VOLT TANÁRAINK FOGADÁSA 2025. ÁPRILIS 11-ÉN - KÉPGALÉRIA

Jubileumi programok


Szeretettel köszöntjük mindazokat, akik érdeklődnek iskolánk jubileumi eseményei iránt és teszik mindezt azért, mert egykor iskolánk tanulói voltak. Ha valaki úgy érzi, hogy szívesen csatlakozna a már elindult szerveződéshez, melynek "csúcs"-eseménye a május 26-i jubileumi koncert lesz a Müpában, az alábbi e-mail címen jelentkezhet: 

kodaly70@gmail.com

A közös éneklés, közös muzsikálás 70 év alatt közösséggé formált bennünket. Több tízezren az éneklés szeretetével távoztak a Kodály iskolából, mely elkísérte őket egész életükben. Ez az, ami összeköt minket. Emlékezzünk együtt az elmúlt 70 évre! Ünnepeljük meg 70 éves Alma Materünket énekszóval!

Két együttesben is számítunk a régi diákokra: az egyik a K.A.R., azaz Kodály Alumni Rend, ami a kórust jelenti, a másik pedig a zenekar, ahova elsősorban vonósokat várunk. Mindét célcsoportnak készült egy-egy információs levél. 

KÓRUSPRÓBÁK

május 17. (szombat) MUNKANAP! TORNATEREM

  • 15.30-tól érkezés
  • 16.00-17.00 vegyeskari próba
  • 17.00-17.30 szünet
  • 17.30-19.00 egyneműkari próba

május 24. (szombat) TORNATEREM

  • 8.30-tól érkezés
  • 9.00-10.00 vegyeskari próba
  • 10.00-10.30 szünet
  • 10.30-12.00 egyneműkari próba

Május 26. (hétfő) MÜPA

  • Érkezés: 12.00
  • Beéneklés: 12.30-13.00 a színpadon
  • Főpróba: 13.00-14.00
  • 14.00-17.00: "szabadfoglalkozás"
  • 17.15 körül: visszaérkezés FELLÉPŐ RUHÁBAN!!!
  • 18.00: a koncert kezdete
  • 20.20 körül: fellépés

Legkésőbb 21.00: a koncert vége

ZENEKARI PRÓBÁK

május 10. (szombat) KODÁLY TEREM

  • 10.30-tól érkezés
  • 11.00-12.30 próba Kovács Zoltán vezetésével

május 17. (szombat - MUNKANAP!) KODÁLY TEREM

  • 17.00-től érkezés
  • 17.30-19.00 próba Kovács Zoltán vezetésével

május 23. (péntek!) TORNATEREM

  • 12.30-tól érkezés
  • 13.00-16.00 próba a gyermekkarokkal együtt Kovács Zoltán vezetésével

május 24. (szombat) TORNATEREM

  • 12.30-tól érkezés
  • 13.00-15.00 próba a gyermekkarokkal együtt Kovács Zoltán vezetésével

május 26. (hétfő) MÜPA

  • Érkezés: 14.00
  • Lepakolás és hangolás: 14.15-től a 104-es öltözőben
  • Főpróba: 14.40-15.25
  • 15.30-17.00: "szabadfoglalkozás"
  • 17.15 körül: visszaérkezés FELLÉPŐ RUHÁBAN!!!
  • 18.00: a koncert kezdete
  • 18.50 körül: fellépés
  • Legkésőbb 21.00: a koncert vége

Kérdés/kérés/javaslat esetén a 

kodaly70@gmail.com vagy a 

walterjudit.zene@gmail.com címre várjuk a leveleket.